Állami pályázatok

Falusi CSOK

Ha olyan településen vásárolna házat, építkezne vagy bővítene, melyre vonatkozik a falusi CSOK, akkor jobb, ha tudja, hogy az egygyermekes családok 600 ezer forintot, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forintot, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forintot kérelmezhetnek 2022. június 30-ig.

Padlás beépítése

Ha már rendelkezik házzal, építse be a padlásteret és hozzon létre lakályos új szobákat a tetőtérben tetőtéri ablakokkal és válaszfalakkal. Ez a CSOK szempontjából a lakás bővítésének minősül (a lakás hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység, ideértve az építmény térfogatnövelésével nem járó tetőtér-beépítést is). Ebben az esetben a gyerekek számától függően meghatározott támogatási összeg fele igényelhető. Ha nem rendelkezik önerővel, a szükséges anyag- és munkadíjakat is figyelembe véve (természetesen a létrejövő tetőtéri helyiségek összes alapterületétől függően) ez csak a két- vagy háromgyermekes CSOK igénylők számára lehet megvalósítható opció.

Önálló lakás kialakítása a tetőtérben
A falusi CSOK előírások szerint ez a lakás bővítésének minősül mindaddig, amíg a tetőtér-beépítés révén nem jön létre két új, önálló albetétként nyilvántartott lakás. Ebben az esetben szintén a támogatási összeg fele igényelhető. Egy ilyen önálló tetőtéri lakás kialakítását saját megtakarítások nélkül csak akkor vegye fontolóra, ha az 5 millió forintos támogatásra pályázhatunk.

Ház vásárlás
Használt ház vásárlása esetén a támogatási összeg fele vehető igénybe a vételár finanszírozására. Ha felújítást, korszerűsítést is tervez, akkor a teljes támogatási összeget megkaphatja, de csak maximum a felét költheti a ház vételárára. Ez azt jelenti, hogy 3 gyermekesek esetében 10 millió forint értékű használt ház vásárlásakor tehát maximum 5 millió forint lesz felhasználható a vételár kiegyenlítésére, a fennmaradó 5 millió forintot pedig felújításra, korszerűsítésre lehet költeni. A ház kiválasztásakor érdemes előre gondolkodni és a tetőtér beépítésének lehetőségét mérlegelni, ugyanis egy kisebb alapterületű házhoz általában kedvezőbb áron hozzájuthatunk, a keret másik feléből pedig létre tudjuk hozni azokat a további tetőtéri helyiségeket a tetőablakokkal, amelyekkel teljessé téve a házat, minden igényünket lefedhetjük.
Fontos tudni, hogy a bővítés révén a lakás hasznos alapterületének el kell érnie 
a) egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert, 
b) két gyermek esetén az 50 négyzetmétert, 
c) három gyermek esetén a 60 négyzetmétert, 
d) négy vagy több gyermek esetén a 70 négyzetmétert.

Lentebb még további információkat talál a CSOK-ról.

(2020. március)

 

Módosult feltételek a Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitelek (VEKOP-5.2.1-17, GINOP-8.4.1A-17)

A legfontosabb, hogy 2 millió helyett 5 milliós értékhatárig mentesülünk a fedezetnyújtás alól, ha fejleszteni akarjuk a lakóingatlanunk szigetelését, nyílászáróit, melegvíz fűtését vagy megújuló energiarendszerét.
számos ponton módosult a két pályázat szabályrendszere a Közép-Magyarországot lefedő VEKOP forrás esetében itt lehet elérni,
míg a többi megyében érvényes GINOP-forrás esetében itt lehet letölteni. 

További kedvező változások:
a beruházás tárgyát képező ingatlan helyett más ingatlanbiztosíték nyújtása is elfogadható 5 millió Ft-ot elérő vagy azt meghaladó kölcsönösszeg esetén;   
a szállítói előleg igénybevételének lehetősége;
eddig csak 300 ezer forintig engedték, mostantól akár már 1,5 millió forintnyi készpénzes számlát is elfogadnak a beruházás keretében;
ha a beruházás a közös tulajdonban álló ingatlanon kizárólag saját tulajdoni hányadon valósul meg, és műszakilag nem érinti a közös tulajdont, akkor nem szükséges minden tulajdonos hozzájárulása;   
a közüzemidíj-tartozás mentesség igazolásához a szolgáltatók által kiállított nullás igazolások helyett közüzemi számla és ennek pénzügyi teljesítését igazoló bizonylat is elfogadható;
a hitelkérelmi nyomtatvány egyszerűsítésre és rövidítésre került.

További részletek a pályázatról lentebbi leírásban találhatók.

 (2018. január)

Lakóépületek energiahatékonyságát támogató, visszatérítendő támogatás (VEKOP-5.2.1-16, GINOP-8.4.1A-16)

Megjelent a lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitelprogram az egész országban. A hitelt magánszemélyek, társasházak és lakásszövetkezetek is igényelhetik. Természetes személyként maximum 10 millió forint, társasház vagy lakásszövetkezet esetében maximum 7 millió forint lehet a 0 %-os igényelhető kölcsön lakásonként. A hitelkérelmeket 2017. április 24-től lehet benyújtani. 

Támogatható ingatlanok: 

  • családi ház, lakóház, szabadon álló ház, sorház, ikerház, hétvégi ház és üdülőház 
(amennyiben az ingatlan rendelkezik a hitelkérelem benyújtását legalább 180 nappal megelőzően jogerőre emelkedett használatbavételi engedéllyel).

Támogatott tevékenységek:

  • nyílászárócsere
  • kondenzációs -, faelgázosító -, biomassza -, pellet kazán beépítés
  • hőszigetelés: homlokzati, födém vagy lakott tetőtér szigetelés
  • napelem (elektromos áram termelő), napkollektor (melegvíz termelő) beépítése
  • hővisszanyerő berendezés korszerűsítése, VRF típusú hűtési rendszer kiépítése
  • meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása (kizárólag másik felújítással együtt támogatható)

A felvehető hitel összege minimum 500.000,- Ft maximum 10 millió forint lehet, a futamidő pedig legfeljebb 20 év. Az önerő elvárt mértéke a Projekt elszámolható költségének minimum 10%-a.

Hitelkérelmet 2017. április 24-től lehet benyújtani, a hitelkérelmi nyomtatvány kitöltésével és a kötelezően előírt mellékletek csatolásával az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. –val szerződéses kapcsolatban álló, megfelelő jogosítvánnyal rendelkező Közvetítőhöz. https://www.mfbpont.hu/

Energiahatékonyság javításához válassza a 3-rétegű üvegezéssel rendelkező Standard Plus tetőtéri ablakokat megfizethető áron: Standard Plus tetőablakok

(2017. február)

 

Családok Otthonteremtési Kedvezménye

Sokat lehet olvasni a témában, de mi itt most elsősorban a tetőtér-beépítés vonatkozásában elérhető lehetőségeket gyűjtöttük össze.

Ha új lakás építéséhez, vásárlásához kapcsolódóan szeretne CSOK-hoz jutni:

A meglévő épület tetőtér-beépítéséhez is lehet CSOK-ot kapni, ha a tetőtér-beépítés révén legalább két új önálló albetétként nyilvántartott, lépcsőházból vagy szabadlépcsőn megközelíthető, külön bejárattal rendelkező újabb lakás jön létre.


Ha használt lakás vásárlásához, bővítéséhez szeretne CSOK-hoz jutni:
A meglévő épület tetőtér-beépítéséhez is lehet CSOK-ot kapni, ha a lakás alapterületét legalább egy lakószobával növelik és nem jön létre önálló lakás.
Fontos, hogy a lakhatási körülményeknek javulniuk kell. A bővítéssel létrejövő új teljes alapterületnek el kell érnie a használt lakásokra érvényes minimumkorlátokat.
A bővítésről igazolt számlák 50%-ára jár csak a támogatás. Folyósítása készültségi fokonként utólag történik az adott készültségi foknak megfelelő költségek legalább 70%-át kell számlával igazolni.
Itt fontos figyelni az alapterület előírásokra, illetve a számlák összegyűjtése se maradjon majd el. 

Részletek a minisztérium honlapjáról letölthető kiírásban:

CSOK leírás

Ha tovább olvasna a részletekről: CSOK blog

(2015.)