 |
A Nemzetközi VELUX-díj 2004 óta minden második évben kerül kiosztásra, melyre a világ építésziskoláinak diákjai és tanárai közösen jelentkezhetnek. A pályázat témája – „A jövő fényforrása” – arra buzdítja az építészhallgatókat, hogy a legszélesebb értelemben járják körül a természetes megvilágítás témakörét, és mélyrehatóbban ismerjék meg annak építészeti használatát.
|
A magyar diákok már számos sikert arattak a pályázat történetében. 2004-ben Bujdosó Ildikó és Attila közös munkája kapott elismerést, míg 2008-ban Kántor Lilla és Hajdú Anikó „Fénycsapdák” című pályaműve részesült a Hani Rashid által vezetett zsűri dicséretében.
 |
A pályázatokat 2012-ben is nemzetközi hírű építészekből és építőipari szakemberekből álló zsűri bírálja el és osztja szét a 30 000 euró összdíjat a kiválasztottak között. A nyertes projektek tanárai is díjazásban részesülnek. A zsűri elnöki posztjára Alvaro Siza portugál építész elfogadta meghívásunkat. A versenyt újra az UIA-val és az Európai Építészeti Oktatási Szövetséggel (EAAE) együttműködésben szervezzük meg. |
A pályázat időbeli ütemezése
| a regisztráció kezdete |
2011. október 1. |
| a regisztráció lezárása |
2012. március 1. |
| a pályázatok beküldésének határideje |
2012. május 7. |
| zsűrizés |
2012. június |
| eredményhirdetés |
2012. október |
A pályázat honlapja, ahol az érdeklődők regisztrálhatnak: velux.com/iva
A pályázat a Facebookon is elérhető: facebook.com/internationalveluxaward