Maria Flöckner és Hermann Schnöll építészek az építményt körülbelül egy méternyire a lejtő déli sarkába süllyesztették; északi irányban pedig mintegy nyolc méter hosszúságban a talaj fölé emelték. Első pillantásra egyszerűségével ejt rabul: egy padlólemez és egy helyben öntött lapos betontető, amelyek között „üvegfüggönyös menedékhelyként” húzódik a lakótér. Az egyszerű külső azonban, mint a legtöbb esetben, itt is gondosan megtervezett részletmegoldásokat takar.
A tető az északnyugati sarkon nyolc méterrel túlnyúlik a falon. Ezt a távolságot csak egy acél rácsostartóval erősített vasbeton födémmel lehetett áthidalni, amelynek tartószerkezete rejtve marad a „fordított” álmennyezet segítségével. A lakószint egybefüggő terét kilenc, egyenként 2,4 x 2,4 méteres kocka osztja fel. Ezekben tárolóhelyek és szerelvények, valamint a tetőt tartó acéloszlopok találhatóak. A kockák közül ötöt (a konyhát, a fürdőszobákat és a gardróbhelyiséget) felülvilágítókkal láttak el, amelyek távműködtetővel nyithatók, így a helyiségek szellőzését is biztosítják.
Az ablakok számára hőszigetelt fényaknákat hoztak létre a lapostetőn, amelyek játékos elemként kívülről is élénkítik a ház sziluettjét. Az ablakok egységesen 30 fokban döntöttek a vízszinteshez képest; tájolásuk azonban a helyiség rendeltetésének megfelelően változó: a fürdőszoba felülvilágítói keletre néznek, hogy felfogják a reggeli napsugarakat, a gardróbhelyiség ablaka pedig – a helyiség túlmelegedését megelőzendő – északra tájolt. A konyhatér feletti ötödik ablak nyugatra néz, és az esti napsütést engedi be. A lakók e rögzített pontok körül mozognak a több mint 300 négyzetméteres, csak üvegfalakkal határolt térben, amely nappali és hálóterekből, garázsból, konyhából és teraszból áll.
A fényhatások napközbeni változásával a ház minden pontjáról újabb és újabb kilátás nyílik a tájra. A kockák és a konyhablokk falát fejjel lefelé fordított fatörzsek absztrakt képei borítják. A túlfutó padló- és födémlemezek korlátok között tartják a mindenütt jelen lévő természetet, de ugyanakkor rá is irányítják a figyelmet a tájrészletre. A tekintet akadálytalanul siklik a messzeségbe, a finom fémmunkával készült beépített bútorok éppoly kevéssé jelentenek akadályt, mint az üvegfalak: ezek csak klimatikus burkolatként szolgálnak, és eltérő geometriát is követnek a padló- és a födémlemeztől. Oldalról a tér folytonosságát egyedül a tető széle mentén (vagyis kívül, a homlokzat előtt), síneken futó fekete függönyök határolják. Ha ezeket elhúzzák, a panoráma kénytelen átengedni a terepet a fény- és árnyékhatásokból álló mozielőadásnak, amelyet a szél által mozgatott hosszú textília rendez.
Tervezők: Maria Flöckner és Hermann Schnöll
Fotó: Stefan Zenzmaier