Better Places for People konferencia


Október 26-án kerül megrendezésre a Better Places for People – A zöld és élhető épített környezetért elnevezésű konferencia a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) szervezésében. A rendezvény keretében olyan tervekről, elvekről, gyakorlatokról és megvalósult projektekről beszélnek előadásaikban hazai és külföldi szakemberek, melyek nemcsak zöldek, hanem egészségesebb, boldogabb és nagyobb teljesítményre ösztönző életteret nyújtanak az embereknek.

A VELUX Cégcsoport, mint az Active House Alliance (Nemzetközi Aktívház Szövetség) egyik kezdeményezője, elkötelezett az olyan innovatív megoldások mellett, amelyek az emberek jólétét és a negatív környezeti hatások csökkentését szolgálják. Jöjjön el Ön is és hallgassa meg munkatársunk, Nadesha Sokolova regionális építész előadását a RenovActive projektről, melynek során egy 1920-as években épült ikerházat újítottak fel Aktívház szemléletben. 

Időpont: 2017. október 26. (csütörtök), 8:30 – 16:50 óra között

Helyszín: Jarl konferenciaterem, Kinnarps House, 1133 Budapest Váci út 92.

Akkreditáció: 3 kreditpont (épületbejárással)

További információ és jelentkezés az alábbi linken.


Alaprajz Tervezői Napok - Szeptember

 

A következő ALAPRAJZ Építész Tervezői Napok témája: a magastetők (alacsony energiájú épületeken) és ezek vízzárási kérdései

Meghallgathatja előadásunkat a közel nulla energiájú épületek tervezésének általunk megfelelőnek tartott útjáról, az aktívház koncepcióról. Az előadás segítséget nyújt a tervezéshez és kitér a megfelelő termékek kiválasztásához szükséges szempontokra konkrét épületpéldák szemléltetésén keresztül.

Időpont:  2017. szeptember 12. (kedd), 9 -17 óra között

Helyszín: 
LARUS Étterem és Rendezvény Központ  (Jagelló, Csörsz és Sirály utca által határolt terület)
1124 Budapest, Csörsz utca 18/B

Látogasson el a konferenciára és szerezzen 2 kreditpontot!

 
A konferencián való részvétel díjmentes a meghívottak számára, azonban a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrációért kattinson ide:

Alaprajz Építész Tervezői Napok - március


2017. március 7-e témája: LAPOS- ÉS ZÖLDTETŐK, CSARNOKSZERKEZETEK - HASZNOSÍTOTT LAPOSTETŐK

A rendezvényen megismerkedhet a VELUX Magyarország Kft. lapostetős megoldásaival, tervezést segítő eszközeivel. Gyakorlati példákat is mutatunk négy különböző esettanulmányunk ismertetésével. Ne hagyja ki! 

Időpont: 2017. március 7. (kedd) 

Helyszín: 
LARUS Étterem és Rendezvény Központ  (Jagelló, Csörsz és Sirály utca által határolt terület)
1124 Budapest, Csörsz utca 18/B





Felújítás seregszemle 2016


Jöjjön el és inspirálódjon!

A Felújítás seregszemle 2016 című konferenciasorozaton bemutatjuk Önnek, hogy mi hogyan képzeljük el az élhető életteret a tető alatt!

Konkrét példákat mutatunk Önnek a világ számos pontjáról, legyen szó a Mallorca szigetén épült napfényházról vagy épp a letisztultság jegyében készült nyugat-torontoi ház fénycsatornáiról!


Találkozzunk a lenti időpontokban és szerezzen 1,5 MÉK (2016/135) kreditpontot!
A konferenciasorozat mindegyik helyszínén 9-kor kezdődnek a programok!

Kecskemét – 2016. szeptember 30.
 Kecskeméti Főiskola – Tudósház 
(6000 Kecskemét, Homokszem utca 3-5.)

Székesfehérvár – 2016. október 6. 
 Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Középiskolája 
(8000 Székesfehérvár, Deák Ferenc utca 11.)

Keszthely – 2016. október 18.
 Balatoni Múzeum 
(8360 Keszthely, Múzeum utca 2.)

Budapest – 2016. október 26.
Fuga Budapesti Építészeti Központ 
(1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.)

Nyíregyháza – 2016. november 3.
 Kereskedelmi és Iparkamara székháza 
(Nyíregyháza, Széchenyi utca 2.)

A regisztráció legegyszerűbb és leggyorsabb módja az elektronikus jelentkezés! Kincstári pontjait csak így tudja felhasználni.

Ha mégis inkább faxon szeretné beküldeni jelentkezését, töltse le az ehhez szükséges jelentkezési lapot innen:

Épületenergetikai forradalom előtt állunk! 

c. konferencia


Az új épületek tervezésekor már a TNM rendelet közel nulla energiaigényű épületek tervezésére vonatkozó előírásait kell követnie. A szakmai rendezvénnyel segítséget szeretnénk nyújtani ahhoz, hogy energiahatékony és egészséges épületekkel gazdagítsa épített környezetünket.
Látogasson el a MEHI által szervezett konferenciára és szerezzen 2 kreditpontot!


TUDTA, HOGY AZ ÚJ ÉPÜLETEKET CÉLSZERŰ MÁR MOST A KÖZEL NULLA ENERGIAIGÉNYŰ ÉPÜLETEK SZINTJÉRE TERVEZNI?
A Magyar Energiahatékonysági Intézet egy közös gondolkodásra invitálja a tervező és gépész szakembereket, az energiahatékonysági szektor képviselőit, hogy megvitassuk:

MITŐL VÁLIK EGY LAKÁS OTTHONNÁ? MEGMÉRTÉK A MÉRHETETLENT.
  • Magyarországon először kerül bemutatásra egy több országra átnyúló európai kutatás eredménye, mely egyben új érveket adhat az építkezők, újlakás-vásárlók és felújítók meggyőzésére 

AZ IGAZSÁG PILLANATA: A SZIGETELÉS VAGY KAZÁNCSERE CSÖKKENTI JOBBAN A FŰTÉSSZÁMLÁT?  ORSZÁGOS PREMIER!
  • Hiánypótló, hiteles mérési eredményekkel kerül feloldásra a régi dilemma

VAJON MEGÉRI ENERGIAHATÉKONYSÁGI BERUHÁZÁSRA KÖLTENI?
  • Mennyi időn belül térül meg új épületek esetén a szigorúbb energetikai szint?
  • Csak a megtérülés számít?
  • Hol a költségoptimum?
  • Milyen szabályokra kell figyelni már most a tervezendő épületeknél?
  • Miért volt szükség közös európai szabályozásra?
Vendégeink az energiadesign és alacsony energiájú, fenntartható épületek hazai úttörői, szakértői lesznek, többek között
  • ifj. Dr. Kistelegdi István DLA (PTE PMMK Energiadesign tanszék)
  • Dr. Szalay Zsuzsa adjunktus (BME  Építőanyagok és Magasépítés Tanszék)
  • Zorkóczy Zoltán építész (Lechner Tudásközpont)
  • az új 13. kerületi, passzívház elven épült Meséskert Óvoda megrendelői, tervezői
  • Gulyás István építészmérnök, épület-energiahatékonysági szakértő
  • Kárpáti Marianna közgazda
  • Huszti István építész – statikus
  • Versits Tamás épületgépész szakmérnök, szakértő
  • Kántor Zoltán villamosmérnök, épületautomatizálási szakértő
  • Misinkó Sándor gépészmérnök
  • Brassnyó László alkalmazástechnikus

IDŐPONT: 2016. október 27. 9:00-16:00
HELYSZÍN: Siemens Zrt. (1143 Budapest, Gizella út 51-57.)
RÉSZVÉTELI DÍJ: 7000 Ft + ÁFA.

Jelentkezni a MEHI honlapon történő regisztrációval lehet (regisztráció)

energiamérleg