Jobb lakókörnyezet mindenki számára

Időnk 90%-át épületen belül töltjük. Csak Európában 84 millió ember él olyan nyirkos és egészségtelen lakókörnyezetben, ami nagymértékben fokozza az asztma és egyéb allergiák kialakulásának kockázatát. Európában 30 millió ember nem jut elegendő természetes fényhez. Ugyanakkor becslések alapján az épületek a teljes energiafogyasztás 40%-át és a teljes anyagfelhasználás 50%-át teszik ki. Ezekből adódóan mihamarabb szükség van olyan megoldásokra, amelyek javítják a lakókörülményeket a fenntarthatósági szempontokat figyelembe véve. A VELUX Cégcsoport elkötelezett az olyan innovatív megoldások mellett, amelyek az emberek és a környezet jólétét szolgálják. Ennek érdekében a következő lépéseket tettük:

A VELUX Cégcsoport az Active House Alliance (Nemzetközi Aktívház Szövetség) egyik kezdeményezője, amely létrehozott egy ún. fenntarthatósági címkét otthonok számára. 

világ minden tájáról 633 pályázat érkezett a 2018-as nemzetközi építész hallgatók számára létrehozott VELUX-díjra. 

Eddig több mint 27 aktív ház építésében vettünk részt, hogy példát mutassunk a fenntartható épületek tervezésében. 2018-ban hat otthon készült el. Célunk, hogy az Active House koncepció keretében 10 év alatt 107 aktív ház jöjjön létre 23 országban.

A modell otthonok eddig összesen 25 díjat és kitűntetést kaptak.

A Model Home 2020 programunkban 5 országban 6 mintaotthont építettünk, hogy feltárjuk a fenntartható épülettervezés lehetőségeit. Azóta összesen több mint 26,000 látogatója volt a VELUX Model Home 2020 épületeknek.

A VELUX Cégcsoportban a hulladékok 97%-át újrahasznosítjuk, illetve energiatermelésre használjuk. Célkitűzésünk, hogy a felhasznált anyagok körforgása teljesen hulladékmentesen valósuljon meg. 

2016-ban a VELUX Cégcsoportban elsőként Magyarországon sikerült elérni a hulladékok 100%-os felhasználását.

2,7 munkahelyi baleset egymillió munkaóránként – ez az ipari referenciaérték negyyede. A VELUX Cégcsoport arra törekszik, hogy megvalósuljon a zéró baleset, azaz a teljes balesetmentesség.

6400 cikk foglalkozott a Model Home 2020 programmal.

Ökológiai lábnyomunk

Folyamatosan arra törekszünk, hogy minimálisra csökkentsük ökológiai lábnyomunkat a gyártás és értékesítés során is.

A VELUX tetőtéri ablakok gyártása során felhasznált faanyag 98%-ban hitelesített, fenntartható minősítéssel rendelkező erdőkből származik, ami a globális átlagos érték több mint háromszorosa.

Gyártó egységeink mindegyike rendelkezik ISO 9001 minőségi, ISO 14001 környezeti, OHSAS 17001 munkaegészségügyi és ISO 50001 energiatanúsítvánnyal.

A VELUX Cégcsoportban 26%-os CO2-kibocsátás csökkentést értünk el a 2007-es alapértékhez képest. Egy átlagos európai háztartáshoz viszonyítva a 26%-os csökkenés annyit jelent, mint a vízmelegítésre, elektromos eszközök működtetésére és világításra használt energiamennyiség együttesen. Célunk, hogy 2020-ra elérjük az 50%-os javulást. Magyarországon 32%-os CO2-kibocsátásunk csökkentésről tudunk beszámolni.

Gyártó egységeink által felhasznált energia 22%-a megújuló energiaforrásokból származik.

Felsővezetőink mindegyike aláírta éves versenyjogi nyilatkozatunkat és korrupcióellenes képzésen vettek részt a tisztességes verseny biztosításának érdekében.

Kapcsolódó tartalom: