Arany fokozatú munkáltatói díjat kapott a VELUX Magyarország Kft.

A Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díja 2016 arany fokozatú elismerését kapta a VELUX Magyarország Kft. az Employer Branding Awards-on nagyvállalati kategóriában. 

A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSz) 2016-ban második alkalommal hirdette meg az Employer Branding Awardot azzal a céllal, hogy megismertesse a legjobb hazai munkáltatói márkaépítési gyakorlatokat a szakmai közönséggel. A tíz tagú független szakmai zsűri összesen 8 szempont mentén értékelte a pályázatokat, amely alapján a VELUX Magyarország Kft-t arany fokozatú, kiemelkedően vonzó és felelős munkáltató elismerésben részesítette.

„Vállalatunk egyik alapértéke a folyamatos fejlődés. Ezen érték alapján végezzük a munkánkat nap mint nap, azonban fontosak azok a pillanatok, amikor megállunk és végigtekintünk az eddig elért eredményeken, azokon a programokon, amelyeken mindennap dolgozunk. A Magyar PR szövetség Employer Branding díja remek lehetőség, hogy értékeljük a munkáltatói márkaépítés terén végzett erőfeszítéseinket. A független szakmai zsűri lehetővé teszi, hogy vállalatunk külső szemlélői is visszajelezzék: jó úton járunk" – mondta el a díjat átvevő Tóthné Henye Ágnes, a VELUX Magyarország Kft. HR igazgatója.

„Több mint ezer családnak biztos megélhetést kínáló nagyvállalat vezetőjeként számos kihívással szembesülök nap mint nap, de a legnehezebb feladat, hogy biztosítsuk, minden munkatársunk elkötelezetten, motiváltan végezze munkáját. Vezetőként ez a legnagyobb és egyben legszebb kihívás is" – tette hozzá Vincze Zoltán, a VELUX Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

A VELUX Magyarország Kft. egy évig használhatja a díjjal járó arany fokozatú minősítést, amely hűen tükrözi mindazokat a törekvéseket, amelyekre a vállalat felelős munkáltatóként kiemelt figyelmet fordít.

A VELUX Magyarország Kft. több, mint 1000 főt foglalkoztat. A munkavállalók többsége fertődi és fertőszentmiklósi telephelyek gyártási és logisztikai tevékenységben vesz részt. További információért a gyártási tevékenységről itt talál: VELUX tetőtéri ablak gyártás

Employer Branding Award