A régi tetőablak cseréje történhet úgy, hogy az ablakon kívül a szobában semmi sem változik. Ha régi HUNG-VELUX vagy VELUX ablakot cserél azonos méretű új VELUX tetőtéri ablakra, a csere úgy is elvégezhető, hogy az ablak körüli belső burkolat teljesen érintetlen marad. Az ablakcsere akár néhány óra alatt is megvalósulhat, és minimális rendetlenséggel, kényelmetlenséggel jár. 

Ötletadóként nézze meg, hogyan csinálták mások, hogy Ön még elégedettebb lehessen a végeredménnyel!

Az ablakcsere jó alkalom arra, hogy újragondolja igényeit, és a jobb fényviszonyok érdekében a régi helyett egy nagyobb méretet vagy több ablakot válasszon. Ez esetben lehetősége nyílik a tetőszerkezet és az ablak közötti szerkezeti kapcsolódás korszerűsítésére, víz- és párazáró, ill. hőszigetelő kialakítására, valamint a belső burkolatnak a fényszórást és a levegőáramlást jótékonyan befolyásoló kivitelezésére.

2 új ablak 4 óra alatt

fürdőszoba

„Fontos szempont volt, hogy a fürdőszobát ne kelljen az ablakcsere után felújítani.”

"Az új poliuretán bevonatú ablakokban soha többé nem tesz kárt a pára és a nedvesség"

Ablakcsere a fürdőszobában
Részletek

Előtte

furdő

Utána

fürdő
Olyan lakást szerettünk volna vásárolni, ahová azonnal költözhetünk. A festésen kívül tényleg semmiféle felújításra nem volt szükség. Az első tél után viszont szembesültünk azzal, hogy a gyönyörű fürdőszobában gyakran előfordul, hogy a pára az ablaküvegen csapódik le. Ráfolyt az ablak fa részére és tönkretette a lakkozást, már a fát is kikezdte.

Szakember segítségével gyorsan kiderítettük, hogy a párásodás egyik ellenszere a folyamatos szellőztetés, amely a régi ablakok cseréjével megoldható lenne. A régivel megegyező méretű új VELUX tetőtéri ablakokat választottunk, így az ablakcsere úgy valósult meg, hogy egyetlen csempe sem sérült meg. Mi több, a két ablak cseréje egyetlen délelőtt alatt lezajlott, és egy kisebb takarításon kívül semmilyen munkálat nem várt ránk.

Fa ablak helyett poliuretán bevonatút választottunk. Egyáltalán nem kell karbantartani a felületét, tényleg ellenáll a nedves és párás levegőnek. A régi árnyékoló helyett pedig reluxát szereltettünk fel. Ezzel a megoldással azóta is elégedettek vagyunk.

Új tetőablak a konyhába

ablakcsere

"Nem gondoltuk, hogy ilyen egyszerű lesz a csere. ... és az eredmény minden várakozásunkat felülmúlja!"

A tetőablak cseréjének ötlete akkor fogant meg bennünk, amikor a barátaink túlestek egy felújításon.”


Tetőablakcsere párás helyiségben
Részletek

Előtte

ablakcsere

Utána

ablakcsere
A konyhában lévő régi HUNG-VELUX tetőtéri ablakunk még nem volt túl rossz állapotban. Kb. 20 évvel ezelőtt került beépítésre, és a gondos karbantartást meghálálva egészen jól működött. A magas térdfal miatt a kilincs viszont olyan magasan volt, hogy – mivel alacsony vagyok – nehezen értem el. A szellőztetés csak az ablak kinyitásával volt megoldható. A tűzhely mellett pedig nagy szükség lett volna a folyamatos szellőzésre, mivel a konyha és a nappali egy légtérben került kialakításra.

A tetőablak cseréjének ötlete akkor fogant meg bennünk, amikor a barátaink túlestek egy felújításon. Saját szemünkkel láttuk, hogy egy HUNG-VELUX tetőablak azonos méretű új ablakra cseréltetése mennyire egyszerű - gyors, nem jár felfordulással és az ablak körüli falfelület sem sérül, így még lambériacserére sincs szükség.


Mi egy fa felnyíló-billenő ablakot választottunk. A felső kilincsbe épített szellőzőnyílás biztosítja az állandó levegő-utánpótlást, ha pedig egy alapos szellőztetésre van szükség, az alsó kilincses ablakot a magas térdfal ellenére is könnyű kezelni.

Nagyobb és szebb tetőablak új árnyékolóval

ablakcsere

"A fűtés korszerűsítésének csak akkor van értelme, ha a nyílászárókon nem szökik ki a meleg. Mi megtaláltuk a megoldást!"

Régi kazán, régi fűtőtestek, régi nyílászárók - hatalmas fűtésszámlák.

Megoldások gyerekszobába
Részletek

Előtte

ablakcsere

Utána

ablakcsere
Az ablakcserével – fűtéskorszerűsítéssel párosítva – a lakásunk rezsijét szerettük volna csökkenteni. Mivel az ablak körüli burkolás sem volt megfelelő, meg kellett azt bontani. VELUX Ajánlott Beépítő tanácsára úgy döntöttünk, hogy mivel a tetőszerkezet szarufakiosztása lehetővé tette, a réginél nagyobb méretű tetőtéri ablakot választunk. Az ablak körüli hőhídmentességet VELUX hőszigetelő kerettel oldottuk meg, így a korábbi elégtelen szigetelés miatt nem kell többé aggódnunk.

Az új belső burkolat kialakításával a fűtőtestből felfelé szálló meleg levegő most már az alsó részén eléri az ablaküveget, így biztosan nem fog párásodni. Sokszor ugyanis nem is az ablakkal van baj, hanem a beépítés nem történt megfelelően.

Az új ablakra új árnyékolót is vettünk. A függöny helyére fényzáró roló került, és szúnyoghálót is felszereltettünk. Tökéletes lett a kényelmünk!

Biztonságos gyerekszoba a tetőtérben

ablakcsere

„Az ablakok kilincsét a gyerekek nem érik el, így maximális biztonságban tudhatjuk őket!”

A régi, alsó kilinccsel nyíló, elavult ablak alatt nem éreztük biztonságban a gyerekeket.”


Biztonságos gyerekszoba
Részletek

Előtte

ablakcsere

Utána

ablakcsere
Amikor megvettük a házunkat, teljes belső átalakításba kezdtünk. A tetőtérben a két kisfiunknak kellett szobát kialakítani. A meglévő helyiségben réges-régi tetőablakot találtunk. Már nem működött megfelelően, hiányzott róla az árnyékoló, és ránézésre az üvegezés is elavult volt. És az alsó kilincs egyáltalán nem tűnt biztonságosnak.

Középső tengely körül billenő ablakot, az esetleges "labdás balesetekre" felkészülve pedig biztonsági üvegezést választottunk. Így ha az üveg véletlenül betörik, a szilánkok nem hullanak be a tetőtérbe, hanem a cserepek egyben maradnak.

Az ablakra fényzáró roló és szúnyogháló került, így a gyerekek nyugodtan alhatnak – és mi is…

Közös szobából saját kuckó

ablakcsere

"Végre olyan a szobám, amilyenre mindig vágytam. Gyönyörű - és csak az enyém!"

Zsúfolt és nem túl világos volt a régi lányszoba.

Hálószoba a tetőtérben
Részletek

Előtte

ablakcsere

Utána

ablakcsere

Amikor a legnagyobb testvérem elköltözött otthonról, alig vártuk a húgommal, hogy végre külön szobánk legyen, és úgy alakíthassuk ki, ahogy mi szeretnénk. A lambéria lecserélésével, festéssel és új bútorokkal tettük egyedivé a kuckónkat. A szüleim az ablakokat is kicseréltették, ha már átalakításra volt szükség.

Beleegyeztem, hogy a falak fehérek legyenek, mert így világosabb lett a pici szobám. Mivel az ajtó is fehér lett, az új VELUX tetőtéri ablakot is fehérben képzeltem el. Két lehetőség közül választhattam; vagy a fa ablakot mi festjük fehérre, vagy fehér poliuretán bevonatút veszünk. Az utóbbi mellett döntöttem.

Az ablak körüli belső burkolatot átépítettük. A korábbi belső burkolat hibáit a mesterek kijavították, és felül vízszintesre, alul függőlegesre alakították, hogy minél több fény jusson be a szobámba. A régi ablakról a külső hővédő rolót sikerült átmenteni az újra, plusz fényzáró rolót is kaptam, hogy éjjel ne zavarjon a holdfény.
Zsúfolt és nem túl világos volt a régi lányszoba.

"Végre olyan a szobám, amilyenre mindig vágytam. Napfényes, gyönyörű - és csak az enyém!"

Teljes megújulás

tetőablakcsere a fürdőszobában

A régi tetőablak már nehezen működött, a fafelület elszíneződött és az üvegen lecsapódó pára tönkretette az ablakszárny alsó részét.

"Az új ablak tökéletes! Kiválóan illeszkedik az új dizájnhoz, megszűnt a bosszantó páralecsapódás, és már alig várjuk a távműködtető beszerelését!" 

A pára már nem okoz gondot
Részletek

Előtte

ablakcsere

Utána

tetőablakcsere a fürdőszobában
Amikor beköltöztünk a frissen vásárolt lakásba, a felújításra már nem sok pénzünk maradt. Elvégeztük a legszükségesebb munkálatokat, de a tetőtéri fürdőszobát már nem tudtuk befejezni.

Amikor végre bele tudtunk vágni a felújításba, hosszú távra terveztünk. Ezért a régi tetőablakot is újra cseréltük, mert a sok nedvesség nem tett jót az évtizedes nyílászárónak. Már nehéz volt nyitni-zárni, a fafelület is elszíneződött, nagy záporok esetén előfordult, hogy beázott.

Poliuretán borítású billenő VELUX tetőtéri ablakra szavaztunk, mely fehér színével remekül illeszkedik a megújult fürdőszobához, és nem mellékesen jól bírja a párát és a nedvességet.

Elégedettek vagyunk az eredménnyel, bár a felújítás közben már arra gondoltunk, hogy jobb lett volna egy távműködtésű ablaktípust választanunk. Később, az árnyékoló vásárlása során szereztünk tudomást a napelemes távműködtetés lehetőségéről, mely falbontással járó vezetékelés nélkül is a kívánt megoldást jelenti számunkra.